loading...
Munka óceánjárón

Munka óceánjárón – milyen is az élet egy hajón

Már régen is elgondolkodtam, de 2014-ben jött az ötlet, hogy milyen jó is lenne egy óceánjáró hajón dolgozni – és élni. Sok helyre eljuthatok „ingyen” és jó fizetés is üti a markomat. Ezek mind igazak, de azért ez csak a látszat. Mert milyen is a munka óceánjárón? A hajós élet mögött kemény, néha idegőrlő napok, hetek vannak, amik elgondolkodtatják az embert: megéri mindez? A cikk végéig egyértelművé válik!

 

Hol is dolgoztam?

2015 augusztusában, Charleston-ban (USA) várt rám a Carnival társaság Fantasy nevű hajója. Itt volt 6 és fél hónapig az otthonom. Ez az óceánjáró a „kisebbek” közé tartozik, 2.056 vendég mellett 920 fő dolgozik, így kb. 3 ezer fős hajón szolgáltam. A legalsó 2 emeleten laktunk mi, a személyzet, míg 10 emeleten az utasok kabinjai és a kiszolgálóegységek helyezkedtek el.

A Fantasy „home port”-ja, tehát kiindulási kikötője ebben az időszakban Charleston-ban, majd Miami-ban volt és a Bahamákra és néhány Karib-szigetre hajóztunk. Főleg Miami volt természetesen a nagyobb durranás, hisz az addig képeken, filmekben látott pálmafás panorámát én is élvezhettem.

Kis pihi

Kis pihi

 

Na, de nézzük, milyen is a munka óceánjárón!

Én pincérként dolgoztam. Először segédpincérként a személyzeti étteremben, majd később a vendégétteremben.

Első jótanácsom egyértelmű: ha nincs megfelelő angoltudásod (vagy ami az adott hajóra kell), inkább várjál és tanulj! Sok probléma adódhat az elégtelen nyelvtudás miatt.

Mennyit kell dolgozni egy nap? Az első beosztásomban 9,5 óra munkaidő volt, de az elején bele kell számolni a sok tréninget. Ezek nagy része biztonsági jellegű, ezt senki nem tudja elkerülni.

És minden nap munkanap volt! Csak néhány beosztásnál van 6 munkanap-1 szabadnap rendszer (pl. kaszinósoknál). Én szerencsére megúsztam betegség és sérülés nélkül, így 198 napot dolgoztam folyamatosan!

Bírnod kell az éjszakázást is, mert lehet, hogy sokáig éjszakai műszakban fogsz dolgozni. Mint én: több mint 5 hónapig dolgoztam egyhuzamban éjjel. Igaz, megszokod egy idő után. És előnye, hogy napközben ki tudsz szállni a hajóról körülnézni – bár ezzel a pihenőidőd csökken.

Szóval hajón dolgozni elég kemény! Egy idő után már nem is veszed észre, hogy munka-alvás ritmusban éled az életed.

 

A fegyelem és a biztonság a legfontosabb, különben…

A személyzetre vonatkozó szabályok nagyon szigorúak, nem nehéz összeszedni egy warning-ot (fegyelmi). És a 3. után elbocsátás van!

Én is kaptam (önhibámon kívül) egyet. A szobatársam lehozott pár gyümölcsöt a kabinba, ami tilos. Én éppen aludtam, ő elment és közben kabinellenőrzést tartott a biztonsági. Ajtónyitás után egyből kiszúrták, fotókat csináltak és másnap mehettünk a Staff Captain irodájába (ő a fő-főnök). Az ilyenkor szokásos ismertető után megkaptuk a warning-os papírunkat. 😊

A kiinduló kikötőben mindig kell tartani ún. Safety Briefing-et, biztonsági gyakorlatot. A hajókon a legfontosabb: Safety First, azaz a biztonság az első. Az utasoknak a megadott pontra kell menni, a személyzetből kijelölt embereknek (beosztástól ez független) pedig egy állandó helyen segíteni kell őket. Ez természetesen nem számít bele a munkaidőbe, így ha tagja vagy ennek a csapatnak, az pech! Ha pedig nem vagy az adott ponton, jön a warning! 

 

Életkörülmények

Ha nem magasabb pozícióba sorolt személyzetit tag vagy (pl. kaszinós, biztonsági), akkor a szobád egy másik társaddal egyetemben egy kis „lyuk”: 1 db emeletes ágy, asztal, szekrény, 2 db szék és egy mosdókagyló. És ketten már nem nagyon tudtok öltözködni egyidőben. 😊

Személyzeti kabin

Személyzeti kabin

Közös zuhanyzó van, nálunk minden szobasoron volt 2 fürdő: 32 emberre kb. 6 zuhanyfülke és mellékhelység.

Az étellel kapcsolatban kifejezetten elégedett voltam. Azt tudni kell, hogy nincs megkötés a mennyiséget illetően és elég nagy választék volt nálunk mindegyik étkezés alkalmával. Sőt, ha a vendégétteremben dolgozol, tudsz igazán kulináris ételeket is enni!

 

Munkakörülmények

Hát, itt is igaz, mint mindenhol: ki tudsz fogni normális és elég rossz főnököt is. Nekem volt mindkettőben részem. Bár meglátásom szerint, ha normálisan végzed a munkádat, kommunikatív és tisztelettudó vagy, akkor nagy gond nem lehet.

Ha rossz viszonyt ápolsz a főnökkel, akkor nagyon megkeserítheti az életedet: nem egy ilyet láttam, volt, ahol azonos nemzetiségű beosztottal „cseszett ki” folyamatosan a főnök!

 

De jöjjenek a kellemes élmények!

Hiába kemény a munka óceánjárón, mégis ellensúlyozni tudják a helyszínek: a Bahamák több szigete mellett Dominikán, Key West-en és Mexikóban is volt szerencsém kiszállni. Ha nem dolgozol és nincs kötelező program, akkor gond nélkül ki lehet szállni és körülnézni.

De inkább beszéljenek a képek:

Half Moon Cay

Half Moon Cay

Miami

Miami

Dominika

Dominika

Nassau, Atlantis Hotel

Nassau, Atlantis Hotel

A piszkos anyagiak

Gondolom sokan azt hiszik, sok millióval jön haza az ember egy szerződés után. Ez még igaz is lehet, ha már magasabb pozícióban vagy. De amíg nem kerülsz pl. head waiter (főpincér) vagy casino manager posztra, addig a fizetés alig több mint 1000 dollár. Igaz, ebből étkezésre és szállásra nem kell költeni, de cserébe rengeteget kell dolgozni.

 

Szóval akkor? Megéri hajón dolgozni?

Mindenki máshogy éli meg ezt a világot, de az én válaszom egyértelmű: igen! Nemcsak élményt, hanem tapasztalatot is gyűjt az ember.

Persze, nehéz a munka óceánjárón, de megtanít bizonyos értelemben a fegyelemre is és sok remek emberrel ismerkedhetsz meg! Ha a stressztűrő képességed nem rossz és nincs honvágyad, bátran merem ajánlani az óceánjárós munkát! 🙂 

 

Ha szeretnéd látni, milyen egy hajóút utasként: Óceánjáró hajó – Miért érdemes elmenni?

Facebook csoportunk, ahol sok remek ajánlat vár!  

Szeretnél több cikket olvasni? Nézz körül a blog oldalunkon: https://bit.ly/2Ttqdaw