loading...
Boston

Amerika blog – 6. rész: Boston

A „legeurópaibb” amerikai város Boston – legalábbis ezt mondják róla. Ha New York után látogat ide az ember, mint mi is, akkor a nyugalom városában találja magát.

 

Mivel sok állomásos körutat terveztem, ezért Boston csak két éjszaka volt. Maga a város nem nagy, a belváros gyalog is bejárható, de a hangulat miatt mindenképp el kell jönni ide. Az emberek nyugodtak, nyoma sincs a new yorki rohanásnak. Egy kertvárosi részen szálltunk meg, ami tipikusan olyan, mint a filmekben. A szomszédok vígan üdvözlik egymást reggel, az utcán haláli csönd van estétől reggelig.

Boston, Kennedy szülőháza

Boston, Kennedy szülőháza

A vasárnap délelőttöt a Kennedy Historical House-nál kezdtük. Ebben a házban született az 1963-ban lelőtt amerikai elnök. Egy háztúra keretében mutatták be korai életét, mindez pedig ingyenesen! Érdekes volt számunkra, hiszen Washingtonban a sírjánál is voltunk.
Biztos sokan tudják, hogy a teát az óceánba itt dobták be anno. Ennek emlékére fel lehet menni a hajóra és egy múzeum is van. Bár ide nem mentünk be, de akit érdekel a történelem, annak remek program ez. Mi kicsit drágának gondoltuk a belépőt ahhoz képest, amekkora az épület.

A belvárostól pár metrómegállóra van a híres Harvard Egyetem. Rengeteg turista volt kíváncsi az iskolára, aminek területén bármikor sétálhatunk és láthatjuk, hogyan élik mindennapjukat a tanulók. Aki viszont egy hatalmas komplexumot vár, annak kicsit csalódás lesz, mivel az épületegyüttest kb. 10 perc alatt be lehet járni. De azért mégis a Harvardon járkál az ember. 🙂

Visszafelé a városba megálltunk és a Longfellow hídról csináltunk képeket. Talán innen a legjobb a kilátás, a dombon fekvő kisházak mögött tornyosulnak a felhőkarcolók.

Azért az emberekről is szót kell ejteni! Mi egy 50-es éveiben járó hölgynél szálltunk meg Boston kertvárosi részén. Ahogy a filmekben van, úgy kell elképzelni: reggel üdvözlik egymást, összejárnak hétvégente és nagyon kedvesek! Remekül elbeszélgettünk, még a politika is szóba került: elnézést kért az elnökük viselkedése miatt. 🙂

Nagyjából ennyi fért bele, de biztos vagyok, hogy ide még visszajövök, mert remek hangulata van a városnak!

 

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, hogy értesülj az ajánlatokról! 

Szeretnél több cikket olvasni? Nézz körül a blog oldalunkon: https://bit.ly/2Ttqdaw 

Érdekel a New York-i beszámolóm? New Yorkban 1. rész

Mi kell a beutazáshoz? Mi a teendőd, ha az USA-ba utazol?