loading...
Télből a nyárba

Télből a nyárba – A téli hónapokban, aki teheti, igyekszik menekülni a fagyos időjárás elől és legalább néhány napot melegebb éghajlaton eltölteni. Január és február a légitársaságok legkevésbé pörgő időszaka. Érdemes kihasználni az ezzel járó árleszállítást és pár napra lelépni a télből a nyárba.

A fapados légitársaságok új úti céljainak, valamint az árverseny miatt kedvezményesebben kínált normál repülőjegyeknek köszönhetően a közeli tengerpartok és a télen és ősszel kifejezetten népszerű európai városlátogatások mellett ma már különlegesebb helyekre is eljuthatunk elérhető áron. 

Pár évvel ezelőtt az európai nagyvárosok mellett csak a közelebbi országok üdülőközpontjai és tengerpartjai voltak elérhetőek az átlagemberek számára. Mára azonban jelentősen megváltozott a helyzet. Ki ne szeretne egy kicsit kikapcsolódni és itt hagyni a hideg, fagyos időjárást és inkább egy kellemes melegben tölteni pár hetet vagy hónapot?

Mi a jó abban, ha Magyarországon vagy a környéken él az ember? Egyebek mellett az, hogy két-három óra repüléssel akár a tél derekán is meleg vagy langymeleg helyen landolhat. Itt van pár kedvencünk!

 

Irány télből a nyárba 

Kanári-szigetek

Kanári-szigetek

Kanári-szigetek

A Kanári-szigetek egyikében sem fogunk csalódni a tél derekán, nem mindegy persze, hogy a szigetek északi vagy déli partját látogatjuk meg.

Bármennyire is aprók ezek a szigetek akár 4-8 fok különbség is lehet egyazon szigeten belül. Januárban és februárban 15 és 21 fok között változik az átlaghőmérséklet, ami a legnagyobb szigeten, Gran Canarián például azt jelenti, hogy a déli partokon napokig 24-25 fokban is barnulhat az ember a verőfényes januári napsütésben, míg az északon fekvő fővárosban, Las Palmasban 18-19 fokban tölthetjük a szabadidőnket. 

A szigetekre rengeteg – olcsó – variációban lehet utazni Budapestről egy átszállással, fapadossal, csomag nélkül bőven 50 ezer forint alatt is.

 

Tunézia

Tunézia

Tunézia

Tunézia mindenképpen a legnépszerűbb afrikai úti célok egyike. A Budapesttől valamivel több, mint 2 órányi repülőútra lévő észak-afrikai ország, barátságos népével és vendégszeretetével, fehér homokos tengerpartjaival, pálmaligetes, mediterrán hangulatú udvaraival és történelmi romvárosaival az üdültetés valóságos paradicsoma amit mindenképpen meg kell látogatni télen. 

A tunéziai utak ára ráadásul igencsak pénztárcabarát , így az odautazás mondhatni széles kör számára elérhető és rendkívül közkedvelt.

 

Eilat – Izrael

Eilat

Eilat

Eilat egy dél-izraeli kikötőváros a Vörös-tenger északi partján, ahol a nyarak elviselhetetlenül melegek, a telek viszont pont arra termettek, hogy ide meneküljön az európai ember a hideg elől – köszönhetően a tengernek és a közelben fekvő sivatagnak amely csodálatos látványt nyújt.

A tenger januárban átlag 21 fokos, ami olykor kicsit melegebb, mint a levegő. Utóbbi legrosszabb esetben is csak 15 fokig hűl le, jellemzően inkább 20-23 fokos.

 

Ciprus

Cyprus

Cyprus

A legmelegebb mediterrán sziget Európában. Ugyan nem strandolhatunk vagy napozhatunk télen, de városnézésre és túrázásra nyugodtan indulhatunk decemberben vagy januárban is. Néha vannak esősebb időszakok, de napsütéses órák száma még a téli időszakban is nagyon magas. 

Aki aktívan szeretné eltölteni a téli nyaralását, az sem fog csalódni Ciprusban, mert lehet itt golfozni, kerékpározni, túrázni, vitorlázni, hajózni; sőt még síelni is a Trodosz-hegységben. A múzeumokban sincsenek hatalmas sorok, a régészeti parkokat sem kell 30-40 fokban felkeresni. Minden sokkal nyugodtabb ekkor a szigeten.

Ugyan pár étterem és hotel bezár ebben az időszakban, de természetesen így is akad bőven, ami nyitva tart decemberben és januárban is.

Többet olvasnál? Nézz körbe a blogunkban: Blog

TravelHunter Közösség – Csatlakozz

Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, hogy értesülj az ajánlatokról! 

Facebook oldalunk

Instagram

Youtube