loading...
Wizz Air járatmegszűnés

Három járatot megszüntet a Wizz Air

A Wizz Air pár napja jelentette be, hogy nyáron egy új spanyol tengerparti városba, Castellon-ba indít járatot. Emellett azonban nem nagyon olvashattuk, hogy bizony három eddigi célpontot megszüntet a légitársaság.

 

2017 októberében került a listára a marokkói Agadir, ahova az utolsó járat március 24-én száll fel a Liszt Ferenc Repülőtérről. Sajnálhatjuk ezt a tengerparti várost, mivel főleg télen remek lehetőség nyílt a hidegből melegbe való utazásra.

Norvégiába az első célállomás Bergen volt, aminek környékén remek kirándulási lehetőségek vannak. A téli menetrendből kikerült, idén először március 31-én tudunk Bergenbe utazni. Május 5-től azonban végleg megszűnik ez a járat is. Helyette Stavangerbe lehet repülni, ha a norvég fjordokat akarjuk látni.

A Kanári-szigetek esetében Lanzarotéra már korábban megszűnt a közvetlen járat, március 24-től Fuerteventura is erre a sorsra jut. Ezután már csak Tenerifére tudunk utazni Budapestről, ha a négy nagyobb sziget közül szeretnénk élvezni a nyarat.

Ezt olvastad már? Új ügyfélszolgálatási programot jelentett be a Ryanair

Facebook csoportunk, ahol sok remek ajánlat vár! 

Szeretnél több cikket olvasni? Nézz körül itt: Blog-oldalunk