loading...
síró kislány a repülőn

Tényleg elkülönítik azokat az utasokat, akik nem fizetnek külön az együttülésért?

Mivel sok utas panaszkodik, hogy elválasztják a családtagjaitól, ha nem fizet külön a helyéért, nem csoda, hogy ezúttal a légitársaságokon a magyarázkodás sora. Olvasónk osztotta meg a tapasztalatát velünk, mi pedig utána jártunk, hogy valóban szétültetik e a családtagokat, ha nem fizetnek.

Egy kedves olvasónk panaszkodott nekünk még Májusban az egyik közösségi oldalunkon, hogy mi is történt vele, amikor Spanyolországból repült haza.

“Mivel én legtöbbször egyedül utazom, nem túl gyakran gondolkodom az kiosztott üléseken, mivel nem fontos számomra, hacsak nem ad nagyobb lábteret. Azonban, egy, a Heathrowról indult járaton ez megváltozott.
Ezen a gépen megvolt a szokásos tolongás, mielőtt az utasok megtalálták volna az üléseiket és a többi. Végül egy tizenkét éves kislány egyszer csak elszigetelve találta magát a családjától. Folyamatosan kidugta a fejét az ülések közt, és az anyukáját kereste. Eközben anyu, szintén rossz helyen ülve, megnyugtató üzeneteket küldött a gyereknek a sorokon keresztül.

Az anyukával egy sorban, az A és B üléseken ülő pár nem akart helyet cserélni, mert külön fizettek az ülésekért, hogy együtt ülhessenek.
Az anyuka segítséget kért az utaskísérőtől, aki végül úgy oldotta meg a helyzetet, hogy elültette az akadékoskodó utasokat.”

A jelenet mindenkinek kínos volt, aki végignézte, és rávilágított annak a veszélyeire, hogy mi történhet, ha valaki nem fizet azért, hogy együtt ülhessen az útitársával.

Szóval némi megkönnyebbüléssel jegyezzük meg, hogy a CAA (Polgári Légiközlekedési Hatóság) rávilágít a problémára azzal, hogy felteszi a kérdéseket, amikre mi is válaszokat akarunk.

kisfiú a repülőn

kisfiú a repülőn

A légitársaságoknak kellene pénzt felszámolni a kiosztott ülésekért?

A jelenet, amit kiemeltem, hozza magával a kérdést: a kiosztott ülésekért is pénzt kellene felszámolni, mikor gyerekek is jelen vannak a történetben? Andrew Haines, a CAA vezérigazgatója szerint:

„Az ültetési gyakorlat láthatóan némileg összezavarja az utasokat. A légitársaságoknak jogukban áll felárat kérni az ülésekért, de ha ezt meg is teszik, egyértelmű, tisztességes módon kell tenniük.”

Egy, a CAA által végzett kutatás szerint, 4000 megkérdezett utas közül 18% mondta, hogy külön helyekre kaptak jegyet az útitársaikkal, amikor úgy döntöttek, nem fizetnek külön az együtt ülésért. Érdekes, hogy ez az eset még többször történt meg a Ryanair-nél, ahol az utasok 35%-a számolt be erről. Ez majdnem kétszerese az átlagnak.

Mikor lett létező jelenség az, hogy fizetni kell az ülésért?

2011-ben kezdődött, amikor a fapados légitársaság, az Easyjet kiadta a BOSS-t (ami annyit tesz, „feneket a választott helyekre”). Ez a mozaikszó tetszést váltott ki az utasok körében, akik féltek, először is attól, hogy csatlakozniuk kell ahhoz a kaotikus rohanáshoz, ami beszálláskor van, másodszor pedig az ülésekért zajló tülekedéstől. Még akkor se volt garancia arra, hogy a csoportoddal ülhetsz.

Miután az utasok hozzászoktak a BOSS-hoz, a légitársaság bevezette az ülésért külön fizető rendszert 2012-ben.

Sikeres terv volt, és hatalmas pénzmágnes. Más légitársaságok is elkezdték.

Miért nyomoz a CAA?

Miután panaszok ezrei lepték el a CAA-t, amiért az utasoknak külön kellett ülniük az útitársaiktól, a CAA ki akarja deríteni, hogy az ülés kiválasztásának költségei mennyire „egyértelműek és tisztességesek.” Például, hogy nyomás alatt vannak-e az utasok, hogy fizessenek, akkor is, ha épp nem kell? Vagy ami még rosszabb, hogy szándékosan választják-e szét a légitársaságok a csoportokat.

A kutatás szerint azok közül, akik fizettek az együtt ülésért, tízből hat ember így is félt, hogy szétválasztják őket.

A Ryanair, amely a kutatás aljára került, tagad. Ugyanakkor párok és csoportok találják magukat szétszórva a gépen, és leggyakrabban a középső ülésekben. A Ryanair azt mondja, ez szerencse dolga, és nem valami cinikus algoritmus, ami szándékosan választja el az útitársakat egymástól.

Az kétségtelen, hogy a Ryanair járatai teltházzal mennek, szóval talán kevesebb lehetőség jut azoknak, akik nem fizetnek külön. Ez egy népszerű légitársaság, és a kedveltebb ablak melletti és folyosói üléseket azoknak tartják fent, akik készek fizetni értük.

„Örülünk, ha örömet okozunk azoknak az utasainknak, akik egy ingyenes, véletlenszerűen kiválasztott ülést szeretnének”, kezdi a Ryanair szóvivője, „de készek vagyunk azoknak is a kedvére tenni, akik hajlandóak fizetni egy külön helyért.”

Elég tisztességes? Vagy csak színtiszta kapzsiság?

Hogy csinálják más légitársaságok?

A szétválasztás esete gyakran fennáll olyan légitársaságoknál, mint a British Airways, Easyjet, Thomas Cook Airlines TUI, Jet1, Virgin és az Emirates. Az Easyjet szerint „ha az utasok úgy döntenek, nem fizetnek azért, hogy kiválaszthassák az ülésüket, az easyJet ültető rendszere igyekszik egy helyre ültetni azokat a családokat, akik online csekkolnak be.”

Lehet tenni bármit is?

Igazából az, hogy a lényeg, miszerint a gyerekeket a szüleik mellé kell ültetni, nyilvánvaló. A CAA szerint a légitársaságoknak oda kell figyelniük arra, hogy a gyerekek közel legyenek a szüleikhez; legalább ugyanabban a sorban, ha lehetséges, ha pedig mégsem, akkor se legyenek messzebb egy sornál az őket kísérő szülőktől.

Andrew Haines vezérigazgató úgy gondolja: „Nem habozunk bármilyen kényszerítő intézkedést bevetni, ha szükséges.” Ebbe beletartozhat az az alapkövetelmény, hogy megpróbálják egy helyre ültetni a csoportokat. 

TravelHunter Közösség – Csatlakozz hozzánk 

Facebook oldalunk

Görög csoportunk

Facebook csoportunk

Instagram

Youtube

Oszd meg a cikket 

A CAA hivatalos angol közleménye itt érhető el: https://www.independent.co.uk/travel/news-and-advice/airline-seats-caa-ryanair-easyjet-british-airways-seating-allocations-splitting-middle-seats-a8193431.html