loading...

A Lufthansa beperelte egyik utasát a “hidden city” trükk miatt

Beperelte a Lufthansa az egyik utasát, amiért az a “hidden city”-nek nevezett módszerrel utazott és a cég szerint ezzel több mint kétezer euróval olcsóbban utazott, mint az azonos útvonalon közvetlenül utazók. Erről a módszerről már mi is írtunk, gyakran használják a benne jártas emberek az olcsóbb utazás miatt. A hírt itthon az airportal.hu hozta le.

 

Mi az a “hidden city”? 

Lényege, hogy ha A-ból B-be akarunk utazni, akkor ezt úgy is megtehetjük, hogy keresünk egy olyan útvonalat A-ból C-be (egy nekünk lényegtelen repteret), ami B-n keresztül vezet. Ha az A-ból C-be a jegy olcsóbb, mintha közvetlenül a B-be mennénk, akkor lerepüljük az A-B utat és a B reptéren (ami a célállomásunk) egyszerűen kisétálunk a terminálból. Így a B-C utat nem repüljük le. Az ilyen jegyek az USA-ban sokkal gyakoribbak, több esetben is jóval olcsóbbak az ilyen “rejtett város” trükkel az utak. Több oldal is szakosodott ennek a jegyfajtának a keresésére.

Mi is történt?

Az utas a repülőjegy szerinti, odaúti útvonalat természetesen lerepülte annak rendje és módja szerint: Oslóból kezdte meg az utazást Seattle-be, majd visszafelé Seattle-Frankfurt-Oslo úton Frankfurtban “kiszállt” és onnan egy külön foglalásban vett jeggyel repült haza, Berlinbe. Így a Frankfurt-Oslo utat nem repülte le. Ezzel a trükkel 2.112 eurót spórolt meg az utas.

Az elsőfokú ítélet

A berlini bíróság első fokon nem a cégnek adott igazat, de a Lufthansa szóvivője megerősítette, hogy benyújtották fellebbezésüket a döntés ellen. Álláspontjuk szerint ugyanis a férfi megsértette a foglaláskor létrejövő légi szállítási szerződésben lefektetett általános szerződési feltételeiket.

Az eddigi ilyen esetekből az jön le, hogy a légitársaságok nehezen tudják behajtani ezeket az összegeket. Novemberben egy spanyol bíróság hozott hasonló ítéletet az Iberia egyik utasának javára, aki eszerint nem büntethető a kiskapu kihasználásáért. Lehetséges, hogy a jövőben valamit lépni fognak a légitársaságok az eféle “trükkök” ellen.

Itt írtunk erről részletesebben: 

A “Rejtett város” trükk, mely megváltoztatja utazási szokásaidat.

 

56 órás késés?? Ilyen is volt: 56 órás késés a Scoot egyik járatán

Facebook csoportunk, ahol sok remek ajánlat vár!

Szeretnél több cikket olvasni? Nézz körül itt: Blog-oldalunk