Plitvicei-tavak? Csak regisztrációval!

Az érdeklődőknek a látogatás előtt legalább két nappal regisztrálniuk kell a Plitvicei-tavak Nemzeti Park honlapján, írta az MTI.

A Plitvicei-tavak Nemzeti Park 1979-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. Tavaly a parkot kétmillió turista látogatta meg, ez rekord volt a nemzeti park történetében. Korábban már jelezték a nemzetközi szervezet szakemberei, hogy környezetvédelmi okból maximalizálni kell a látogatók napi létszámát, illetve írtunk is róla, hogy árat emeletek

A páratlan szépségű horvátországi Plitvicei-tavak összesen 18 tóból álló vízrendszert alkotnak, a Bijela Rijeka és a Crna Rijeka folyók vizéből táplálkoznak. A 16 nagyobb területű és 2 kisebb tó a terepviszonyokat követve lépcsőzetesen helyezkedik el, felületüket zuhatagok kötik össze egymással. Egyedülálló szépsége mellett védett növény- és állatfajai is jelentősek, többek között barnamedvék, farkasok és vidrák élnek erdeiben.

plitvicei-tavak
plitvicei-tavak

A Plitvicei-tavak 20 ezer hektáros védett területére naponta legfeljebb tízezren léphetnek be a kísérleti jelleggel bevezetett új látogatási rend értelmében. A látogatóknak előre meg kell jelölniük órára pontosan érkezésük dátumát, ami alapján egy elismervényt kapnak, és ennek birtokában vásárolhatják meg belépőjüket.

A park vezetősége a jegyárak emelésétől és a napokban bevezetett előzetes regisztrációtól a park tehermentesítését reméli, írta az MTI.