loading...
Ferihegy

Csütörtökön még csak éjszakai repülési tilalomról volt szó, péntek reggel viszont a főpolgármester már arról beszélt, hogy a diszkont légitársaságokat és a teherszállító gépeket egy távolabbi reptérre kellene vinni. Példaként Londont és Brüsszel Charleroi repteret emelte ki.

Nagy a zaj

A Liszt Ferenc repülőtér forgalmának újraszabályozását már az ombudsman is követelte: álláspontja szerint az embereknek joguk van az egészséges környezethez, a repülőgépek miatti nagy zaj pedig egészségkárosodáshoz vezethet.

Tarlós István a Kossuth rádióban reggel azt is mondta, hogy a diszkont és áruszállító járatokat teljesen el kellene vinni Ferihegyről, egy távolabbi reptérre.

A hvg.hu megkeresésére a Budapest Airport úgy reagált, üdvözöl minden olyan javaslatot, amely hozzásegít a repülőtér és a környéken lakók harmonikus együttéléséhez. A cég emlékeztetett, hogy a HungaroControllal közösen hosszú évek óta arra törekszenek, hogy – a repülés biztonságának követelményeit figyelembe véve – csökkentsék a főváros lakóinak a repülési zajból eredő terhelését.

“Szakértőink rendelkezésre állnak minden ésszerű javaslat megvitatására és megvalósítására”

Mit mond a szabály?

A Budapest Airport azt is közölte, hogy éjfél és hajnali 5 óra között hivatalosan egyetlen utas- vagy cargojáratot sem szabad erre az időszakra tervezni a menetrendben. A szabály ugyanis most az, hogy a repülőjáratoknak éjfél előtt meg kell érkezniük Ferihegyre, indulni pedig legkorábban hajnali 5 órakor tudnak. „Más okokból, például késés, műszaki kényszerhelyzet, egészségügyi vészhelyzet miatt előfordulhatnak leszállások, hiszen ez az ország egyetlen 24 órában nyitva tartó repülőtere” – közölték.

Az éjszakai repülési tilalom nagy érvágás lenne a Ferihegyen állomásozó diszkont légitársaságoknak, mert menetrendjüket a nap egy szűkebb időszakába kellene tervezni, hogy az esetleges késések esetén is biztosan visszaérjenek gépeik az utolsó járatról az esti (éjfél körüli) zárás előtt.

Ez nem csak azért lenne fontos, mert az utasok és a személyzet szállodai ellátását fizetnie kellene a légitársaságnak, hanem azért is, mert ha nem ér vissza éjszaka egy repülőgép a bázisra, akkor az adott géppel tervezett reggeli induló járat is késni fog (dominó hatás) írja az airportál

Az éjfél környéki időszak így néz ki Ferihegyen:
  • Az utolsó, menetrend szerint még éjfél előtt landoló gépnek 23:55-kor kellene megérkeznie Dublinból. Az elmúlt egy hétben viszont két napon sem tudta tartani a menetrendet, és éjfél után szállt le.
  • Hetente háromszor 0:05-kor száll le elvileg egy tel-avivi repülő, az előző héten a három járat közül egyszer sikerült megoldani, hogy korábban, még szabályos időben megérkezzen.
  • Hetente négyszer várnak 0:05-re egy repülőt Milánóból. Ezért a gépért járhat egy piros pont a reptértől: az elmúlt egy hétben minden alkalommal leszállt éjfél előtt.
  • Hetente egy nap van, amikor egy Brüsszelből érkező gép menetrend szerint 0:10-kor szállna le, ezen a héten sikerült beérnie szabályos időben, éjfélre.
  • A Dubai–Budapest-járatot hetente háromszor várják 0:40-re. A héten egyszer sem érkezett meg éjfélre, egy alkalommal pedig annyit késett, hogy éjjel 2-kor szállt le.
  • Menetrend szerint 0:45-re várják az utolsó gépet, Londonból. Az előző hét nap mindegyikén jócskán éjfél után szállt le a repülő.
  • A felszállásoknál szabályosak a légitársaságok: miután éjfél előtt elmegy az utolsó gép, 5:55-ig nem indul egy járat sem.

Melyik reptér jöhet szóba?

Budapest Airport válasza: “ilyenről nem tudnak”