loading...
Hogyan rabolják ki a csomagodat a reptéren

A neve elhallgatását kérő informátorunk elmondása szerint azért volt hajlandó beszélni

Mert a budapesti repülőtéren uralkodó állapotok idővel azt is bűnbe sodorják, aki amúgy becsületesen végezné a munkáját. A csomagok fosztogatása ugyanis folyamatos probléma a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

„Nem a repülőtér épületében történik a csomagok nyitogatása. A csomagfeladás útja végig be van kamerázva, a különböző cégek munkásai együtt dolgoznak, ott van a repülőtéri személyzet is. A nyúlkálás akkor kezdődik, amikor a csomag elhagyja az épületet, és elindul a repülőgép felé” – magyarázta a folyamatot informátorunk. A repülőgépnél viszont már több évtizedes rutinnal folyik a munka.

„Ezerforintos órabérért végzünk nagyon nehéz munkát. Naponta több tonna csomagot is megemelünk. Kerozingőzben, sokszor térden kell dolgozni, ami tönkreteszi az ízületeket, a hallásvédő, amit kapunk, semmit nem ér, biztos a halláskárosodás. Én magamnak vettem jó hallásvédőt. Így nem éri meg senkinek” – vázolta a férfi a munkakörülményeket.

Ezek után érthető, ha szinte halászni kell az embereket a munkára. „Annyira nincs ember, hogy bárkit felvesznek. Elvileg van átvilágítás, de tudok olyan embert, akinek rendőrségi ügyei voltak, volt büntetett előéletű, mégis felvették. Van tanfolyam és vizsga, de az úgy megy, hogy a vizsgáztató lediktálja a választ, hogy mindenki átmenjen.”

A teljes cikket ide kattintva olvashatod el!

forrás: index.hu

Olvasnál még?

Mi lesz a jövőben a WizzAir fapados társasággal?

Hova utazzunk Télen?